Mi a közös a logótervezésben és a tortakészítésben?

Gondoltad volna, hogy lehet párhuzamot vonni e két tevékenység között?

Én is csak akkor jöttem rá, amikor éppen tortát készítettem.

Nos, aki ismer tudja, hogy a munkám mellett nagyon szeretek süteményeket és főleg tortákat sütni. Nagyon amatőr vagyok, mégis magával ragad amikor alkotok és általában nagyon ritkán készítem el ugyanazt a tortát. Megjegyzem, hogy húúú, ez brutálisan finom lett, ezt majd még elkészítem, de amikor újra sütök, folyton valami újat akarok kipróbálni. Szóval, mostanság, ha van valami családi összeröffenés én biztos tortával megyek, mert ki akarom használni a lehetőséget.

A másik dolog a munkám, amit nagy lelkesedéssel végzek.

Mostanában bármit csinálok, szinte mindenhez hozzá tudom fűzni a logókészítést vagy honlaptervezést és azt vettem észre egyik alkalommal, amikor sütöttem, hogy olyan dolgokon töröm a fejem, mint munka közben. 😀

A fotón látható tortát egy érettségizett fiatalembernek készítettem. Készítés közben tűnt fel, hogy van pár hasonlóság a két munka között, amit 5 pontban foglaltam most össze.

1 Figyelembe kell venni kinek készül, passzoljon a tulajdonosához.

Torta: jelen esetben egy 18 éves fiatalember, tehát a Whiskey, ami a kedvenc itala, díszítésnek mehetett, a színösszeállításnál a barna árnyalataival dolgoztam. Szóval nem készülhetett neki rózsaszín Barbis torta.

Logó: ugyanúgy, mint egy logó készítésnél, először a tulajdonos egyéniségét, igényeit veszem górcső alá.

2 Legyen egyértelmű jelentése, első ránézésre sejteni lehet ki a tulajdonosa.

Torta: ha ránézel, egyértelmű lehet az üzenet. Nagykorú, fiús torta. Ha 5 különböző torta lenne egy hűtőben, és azt kérnék tőled, hozd a Darus tortáját (jelen esetben ő volt az ünnepelt), akkor nem fogod kivenni sem az esküvői tortát, sem a keresztelőre készült tortát. Ugye? Sőt, tovább megyek, ha két érettségiző fiú lenne, akkor is olyan torta készült volna, amiből ki kellene derülni, melyik melyiké. (Mondjuk az egyikre Whiskeyt, de a másikra már Unicumot raktam volna, attól függően kinek mi a kedvenc itala.)

Logó: minden logónak van egy egyértelmű jelentése (többnyire 😉 ) amiből első ránézésre tudod mit akar kifejezni, kihez tartozhat, milyen tevékenység állhat mögötte.

3 Figyelembe kell venni a tulajdonos ízvilágát, de a célközönség igényeit is!

Torta: Nem csak külsőleg, de a beltartalomnál is ügyelni kellett az ízekre. Mit szeret az ajándékozott, de mit szeret a család, hiszen nem egyedül ő fogja megenni! Senki nem szereti a nagyon édes, és marcipánnal vagy fondanttal bevont tortát nálunk, ezért figyelembe kellett venni mindazok igényeit is, akik esznek belőle.

Logó: a logókészítés másik fontos szempontja, hogy ki a célcsoport, és mit akarunk a logóval üzenni, mi a rejtett jelentése. Megbízhatóság, összetartozás, együttműködés, profizmus, gyorsaság, pontosság, sorolhatnám még…

4 Van egy különálló elem, jelen esetben a Whiskey, ami önmagában is megállja a helyét, mint ajándék.

Torta: persze nem minden tortának szükséges ilyen különálló elem, de milyen jópofa nem? Lehet ennek még jobban is örült a tulaj?? 😀 😀

Logó: az egyszerűség elvét követve a logónak legyen olyan része, ami önmagában is használható, beazonosítható.

Ha az én munkáimat nézzük például, az Astanga jóga logójában a virágot önállóan is tudja használni a megrendelő, vagy a Business Blogger logójában a két írott B betű önmagában is megállja a helyét, vagy a Változók logóban csak a madarak sziluettjét is tudja a megrendelő bármelyik anyagához külön felhasználni.

De a híres márkák erre a legjobb példák, mint például a Pepsi logója, vagy a Meki logója, amihez semmi felirat nem kell, de már tudjuk kiről van szó. Nyilván ők már híresek…

5 És végül: mindig lesz olyan, aki nem eszik belőle!

Torta: mindenkinek nem tudunk megfelelni. Ez egy hagyományos torta volt, de aki diétázik, vagy aki gluténérzékeny, vagy aki laktózérzékeny, vagy aki eldönti, hogy nem kóstolja meg bármilyen oka is legyen rá, az nem eszik belőle.

Logó: a logó is (és minden a világon) olyan, hogy nem tetszhet mindenkinek! Nem lehet MINDENKINEK megfelelni. Vannak, akik izgulnak, hogy ohhh, mit szólnak majd mások, és nagyon nehezen tudják a tervezési folyamatot lezárni. Természetes érzések!!! No, de ne felejtsük el, hogy a világ ilyen, mindig lesz olyan, aki nem „eszik” belőle.

Bízom benne, hogy tetszett ez a – lehet nem szokványos – eszmefuttatás.

„Az légy, aki vagy, érezd jól magad” a logóddal is, és a weboldaladdal is!

Még nincs valamelyik? Akkor keress bátran, izgalmas utazásban lesz részünk. 😉

Üdv. Mónika

2 hozzászólás a “Mi a közös a logótervezésben és a tortakészítésben?”

  1. Hát ez nagyon jó! Tényleg mennyi sok közös van bennük. Elképesztő, mennyi mindenre kell figyelni mindkettőnél. Remek cikk lett, gratulálok ☺️

    1. Fekécsnè Léki Éva

      Hát ez nagyon ott van !!!Csodás torta és a hasonlóság is!!csak gratulálni tudok!😊😊

Comments are closed.

Scroll to Top